A más utakon elinduló kivánó Retkes Attilának is szembe kell néznie azokkal, akik még most is azt hiszik,hogy nélkülük nincs szabadelvű, liberális gondolat. Ezt a küzdelmet nem lehet megúszni. Sem neki, sem az SZDSZ 'romjain' alakuló ujabb liberális formációknak illetve azok meghatározó egyéniségeinek.
Valamikor, még az SZDSZ alakulásának kezdetén, komoly vita volt az "alapító atyák" között, hogy milyen jellegű párt is legyen. Sokan érveltek a mellett, hogy jobb lenne megmaradni, valami pártok feletti mozgalomnak, amely majd mindig súg az aktuális kormánynak.
Ezt hamar elvetették, hisz az alapító atyák tele voltak küldetés tudattal. A partvonalról bekiabálva egyébként sem lehet politikai sikerek elérni, ez talán csak az egyetlen, egyszemélyes intézmények, Lengyel Lászlónak sikerült,és neki sem nagyon, rá is inkább a média, mint a politikusok figyelnek.
Tehát döntöttek, irány a pártszervezés. Ebben is vita volt, milyet? Sokan érveltek az “elit párt” mellett, persze azok, akik már a körön belül voltak. Klassz, kirekesztő, antidemokratikus liberális párt lett volna. De ezzel nem lehet szavazatokat szerezni. Legyen inkább nép párt? De sok ember demokratikusan nehezen kontrolálható. Ki kellett alakítani a felső vezetés csalhatatlanságát, döntéseinek megkérdőjelezhetetlenségét, egy fajta nimbuszt, erre adott táptalajt, a kétségtelen sikeres, szamizdat múlt.
Ez volt az első, igazán antiliberális lépés. Egy igazi liberális sohasem hiszi, hogy az ő gondolatai, döntései az egyedüli helyesek. Tehát irány a pártszervezés, tagság toborzása. A párt prominensei kitalálták a négy igenes népszavazást, gőzerővel végig járták az országot, egy kőkemény antikommunista retorikával.
A liberálisoktól távol áll mindenféle anti hisztéria. Elfogadják, ha valaki mást gondol, a világ dolgairól másképpen vélekedik, és saját nézeteiket érdemi vitában igyekeznek érvényre juttatni.
Gondoskodtak arról, olyan politikus ne kerülhessen pozícióba, aki megkérdőjelezi a központi akaratot. Ez az erőszakos központi irányítás elfogadhatatlan a valóban szabadgondolkodók számára.
A tagságot, fizetett szervezők hálózatával tartották kordában. Ezek után nagyon elcsodálkoztak, hogy a szocikkal való koalíció után megindult a tagság fokozatos lemorzsolódása.
Ekkor adták ki a vezérmogulok az új ukázt, most már sikeres vállalkozókat kell pozícióba juttatni. Igazi “liberális” lépés volt. Nem a tett, a pénz jelenti az elismerést. Ezek persze, előbb, utóbb benyújtották a számlát.
Ennek a folyamatnak a csúcsát jelentette Kóka János azóta is tartó ámokfutása.
Az SZDSZ-nek két lehetősége is volt letérni erről az útról. Az egyik Tölgyessy Péter elnöksége idején, aki határozottan nyitni akart a konzervatív oldal felé. A párt meghatározó politikusai nem vállaltak aktív szerepet, bevonultak a párt országos tanácsába, és lehetetlenné tették munkáját. Ez volt az SZDSZ egyik legnagyobb vesztesége. Nem vették észre, hogy a liberalizmusnak vannak jobboldali értékei is, bezárták a pártot egy baloldali karanténba.
A másik lehetőséggel Fodor Gábort nem hagyták élni. A Kóka vezette frakció nem vette tudomásul, hogy más a párt elnöke, másképpen akar politizálni. Fodor feladta. Kár volt.
A szintén más utakon elinduló Retkes Attila is szembe kell hogy nézzen azokkal, akik még most is azt hiszik, nélkülük nincs szabadelvű, liberális gondolat. Ha valóban annyira a szívükön viselik a jobbsorsra érdemes magyar liberalizmus sorsát, jobban tennék, ha belátva történelmi tévedésüket, szép csendben félre állnának.
A választók nem a liberalizmusra, hanem a liberális köpenyt magukra akasztókra mondtak nemet.
