A mi kis játszóterünk

Az első évtizedben csak olyan apró nyelvi kérdésen vitatkoztunk, hogy rendszerváltás vagy rendszerváltozás történt-e 1989-ben Magyarországon. Köztudott, hogy Antall József a rendszerváltozást vallotta, merthogy az ember csak úgy nem vált (cserél) rendszert, s megérezte azt, hogy változások lesznek, de igazi váltás rövid távon aligha.

Azután jöttek a humoros emberek és elkezdtek gatyaváltásról beszélni. Majd a kétezres években, bizonyos hatalmi mechanizmusok újratermelődése láttán megjelent a módszerváltás és a gengszterváltás megnevezés…

Nekem nagyon fáj az életünk adta talán legnagyobb lehetőséggel való visszaélés. Gazdasági, társadalmi és nyelvi tekintetben is.

Azután jöttek a humoros emberek és elkezdtek gatyaváltásról beszélni. Majd a kétezres években, bizonyos hatalmi mechanizmusok újratermelődése láttán megjelent a módszerváltás és a gengszterváltás megnevezés…

Nekem nagyon fáj az életünk adta talán legnagyobb lehetőséggel való visszaélés. Gazdasági, társadalmi és nyelvi tekintetben is.

Mert kár lenne tagadni, hogy azért itt tényleg sok minden megváltozott. Vegyük észre: pozitív értelemben is – mert a negatívumokat annyira jól tudjuk elősorolni. A rendszerváltás sok mindent nem tudott megoldani. Például nem tudott igazságot teremteni, pedig nagyon sokan várták, sőt ma is várják tőle.

Láthattuk, hogy a gazdasági változások néhány év alatt átvihetők a társadalmon. Nos, ez sikerült. A gondolkodási-szellemi szférában azonban ennél jóval több időre van szükség. Több generációra. Ha belegondolnak, még mindig itt él köztünk a dzsentri, pedig ő a kiegyezés utáni korszak tipikus figurája. Több rendszerváltás lezajlott azóta, de túlélte. Más néven, de csaknem ugyanazzal a mentalitással él közöttünk a kiszolgáltatott „gyárista”, az ügyes „bonyolító”, az orránál tovább nem látó, alkalmazkodó „kishivatalnok”, a „szocialista nagyvállalat” simulékony alkalmazottja, de a furfangos maszek, a lehetőségeket maximálisan, sőt olykor azon túl is kihasználó „balatoni lángossütő”, a túlképzett és állástalan diplomás, a „dr. zöldséges”, és köztünk vannak a munkát közelről soha nem látott és a mindent túlélésben már-már cirkuszi mutatványosnak számító pártmunkások (funkcionáriusok) is. Persze a megnevezések, a „reprezentációk” változnak egy kicsit, de itt vannak ők a szemünk előtt, vagy búvópatakként bukkannak elő régmúlt idők homályából.

Közben az 1989-ben születettek felnőttkorba értek, többségük az egyetemek padjait koptatja. Gőzük sincs, hogy kik voltak a dzsentrik, talán valamilyen irodalomkönyvben volt szó róluk, a szocialista és a kapitalista termelésről fogalmuk sincs. Neveket, évszámokat nem tudnak, a rendszerváltásról ugyan hallottak, de hogy mikor volt… Egy jól fizető állás kellene, ez most a gond, nettó félmillió, s akkor minden OK.